Nyugdíj?

Az nem kérdés, hogy az egészségügyi problémáit az egyén társadalombiztosítási rendszeren keresztül szeretné megoldani, vagyis nem szeretne készpénzben fizetni az ellátásért.

Mi is a társadalombiztosítás?

…és miért olyan zavaros az egész?

A társadalombiztosítás célja, hogy gondoskodjon az egyénről, amikor ő maga nem képes gondoskodni saját magáról.
Amikor megsérül, megbetegszik, amikor megöregszik, joga van az ellátásra.

Lejjebb TÁPPÉNZ-SZABÁLYOK

Ez megnyilvánulhat pénzben, gyógyszerben, vagy bármiben, amire szüksége van ahhoz, hogy talpra álljon ismét.
Néha, mindannyiunknak szüksége van egy kis segítségre.
(Emberi jogok egyetemes nyilatkozata 22. cikk alapján)

Ehhez igazodik a Magyar Köztársaság Alkotmánya is:
70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.

Ezen célokhoz szükséges anyagi eszközöket különböző forrásokból teremti elő a végrehajtó.
Az egészségbiztosítási alap bevételei
• járulékok
munkáltatói egészségbiztosítási járulék
biztosítottak által fizetett egészségbiztosítási járulék
• egészségügyi hozzájárulás

A múlt

Honnan is indultunk. Az első társadalombiztosítási feladatokat a szakszervezetek szervezték meg. Létrehozták az első önkéntes betegsegélyező pénztárakat, nyugdíj és rokkantsági pénztárakat. Ezzel mutatva irányt az államnak.
Magyarország, harmadikként a világon, bevezette a társadalombiztosítási rendszerét, mely a német bismarcki rendszeren alapult.

Bismarck arra az égető problémákra keresett megoldást, melynek alapja a munkásosztály és a tőkések közötti feszültségekből eredtek. A fő problémája az volt, hogy ezekre a feszültségekre az egyre nagyobb teret elfoglaló szocialista eszmék is válaszokat adtak a munkásosztálynak. (A szocializmus politikai ideológia, illetve társadalmi és gazdasági rendszer, amelynek alapjai a 19. századi gondolkodásban bukkantak fel, válaszul az ipari forradalom miatt megváltozott viszonyokra. A szocializmus a társadalmi egyenlőtlenségeket a magántulajdon és a kizsákmányolás megszüntetésével, a termelőeszközök kollektív tulajdonával kívánta orvosolni.)
A megoldása a fent is bemutatott munkásszervezetek által megalkotott rendszer átültetése egy állami társadalombiztosítási rendszerbe. A már működő önsegélyező hálózatot átalakította egy államilag felügyelt szociális hálóvá és a munkások bérének egy része ide került. Gyakorlatilag a munkások pénzével oldotta meg azt a problémát, amit a munkások jelentettek.
Vagyis a társadalombiztosítás célja az alapoknál csupán látszólagosan volt a szociális háló létrehozása. A célt, a munkásosztály biztonságérzetét, sikerült megteremtenie.
Hogyan is néz ki ma ez a szociális háló? Milyen sűrű fonású? Hányan akadnak fenn rajta, amikor szükségük van rá és kapnak onnan segítséget és mennyien hullnak keresztül rajta?

A jelen

Daganatos betegségek száma 1000 betegre vetítve (nagyban letölthető)



Mindenki számára egyértelmű mára már, hogy valami nincsen rendben. Folyamatos változások, változtatások. Ez egy stabil rendszer érzetét keltik? Az állam, természetesen megfelelő indokokkal alátámasztva, lassan kivonul mind az egészségbiztosítás, mind a nyugdíjbiztosítás területéről, átadva a stafétát a magánszférának.
Ezt a tényt lehet figyelmen kívül hagyni, szemet hunyni felette, de attól a probléma még ott marad. Ráadásul így még a megoldás lehetőségétől is megfosztjuk magunkat.

A jövő

Nos, mire számíthatunk? Gondolkozom azon, hogy milyen színes képet festhetnék a jövőre vonatkozóan, de nem látom, hogy a megoldás kívülről érkezne. Nézzük meg, hogy még húsz évvel ezelőtt sem voltak nyugdíjjal, egészségüggyel kapcsolatos változtatások.

Az emberek tudták, hogy ha kórházba kerülnek, akkor megkapják a gyógyszereiket, amire szükségük van, és biztosítják számukra az ellátást. Nem a rendszerváltás az OK, amiért elkezdődtek a folyamatos változások. A valódi ok, a társadalom összetételének megváltozása, az elöregedés, a népességcsökkenés, és a többi. Természetesen ezekre a társadalmi változásokra szükséges és kell reagálni, de vajon ezek a változtatások visszahozzák-e majdan az “aranykort”? Vagy csupán egy jelképes szociális hálóhoz vezetnek?

Ugyanígy az egészségügyben is már érződnek a feszültségek. Aki fizet, az előrekerül a várólistán. (Nem a paraszolvenciáról beszélek.)

A 2008. évi népszavazáskor megállt az egészségügy privatizációja, de ez csupán egy időszakos stop volt, hamarosan folytatódni fog, ha máshogy nem, az alapellátás csökkentésével. Ehhez szorosan kapcsolódik a hosszú várólisták sorsa is, melyeket nem lehet hosszútávon fenntartani és nincsen más gyakorlati megoldás, mint a privatizáció.
Ezt vagy az igény fogja megszülni, és magánkórházak nyílnak majd sorra, vagy állami hozzájárulással valósul meg ugyanez, amikor is a változás egyértelműen gyorsabb lesz. A folyamat független bármilyen politikai eszmétől.
Ma nem a kor határozza meg a nyugdíjat, sem az egészséget, hanem a pénz.
Visszatérve a problémára és a megoldására, nyilván új céllal kellene megalapozni a társadalombiztosítást. Az új cél új alapokat teremtene. Ennek megvalósítására jelenleg nem mi, a gazdaság szereplői vagyunk hivatottak.

Akkor viszont induljunk ki a most meglévő alapokból. Ez a biztonságérzet. A saját biztonságunkat meg tudjuk teremteni az öngondoskodással.

Magánkézben az egészségbiztosítás

Európa egészségügyi rendszerei nagyon különbözőek, mégis van egy közös jellemzőjük: minden országban társadalombiztosítás működik. A társadalombiztosítás lényege, hogy a részvétel benne kötelező, a befizetés nem kockázat- (mint egy biztosító esetében), hanem jövedelemarányos, az egészségügyi ellátás pedig semmilyen összefüggésben nincs a befizetés mértékével, azaz: nem jár jobb, vagy több ellátás annak, aki többet fizet a közösbe.
Több nyugat-európai példához hasonlóan, ezekben az országokban az állami monopólium mindenhol megszűnt vagy megszűnik, mindenhol többszereplős egészségbiztosítási rendszer alakul ki, amelyben a biztosítottak választhatnak a biztosítók vagy a pénztárak között, és a magánbefektetők érdemi szerephez jutnak az ellátás finanszírozásában, de a társadalombiztosítás mindenhol megmarad.

Érdemes figyelembe vennünk az alábbiakat:
1) A profit érdeke, hogy gazdaságosan működjön. A gazdaságos működéshez feltételekre van szükség. Például megfelelő eszközökre, mind felszerelés, mind pénz formájában. Ezen kívül szükség van olyan szűrő- és felvilágosító-programokra, amelyek a megelőzést segíti, támogatják, mellyel a jövőbe fektet, vagyis a jövőbeli profitját alapozza meg. Anyagilag érdekelt. A „profit” így első sorban befektet, és nem elvisz. Aki az egészségügybe pénzt tesz (egy egészségbiztosító társaság) az nagyon hosszú távon gondolkodik. Ez nem egy hazardírozásra alkalmas terület. Bár az alapellátás széles körét teszi lehetővé, még ebben az esetben is van és kell lehetőségnek lennie a plusz magánbiztosítókra. Természetesen ehhez megfelelő állami garanciák kellenek. Bíznunk kell annyira az államban, hogy hiszünk abban, hogy a szabályozás és az ellenőrzés feladatait ellátja. Jelenleg a mindenkori állam 10 millió ember egészségügyi ellátásának szervezését végzi.

2) Nézzük meg, hogy milyen kérdések merülnek fel abban a megoldásában, hogy a kötelező társadalombiztosításon túl bárki annyi és olyan magánbiztosítást köt, amilyet akar. Mi tartozna bele az alapellátásba, amit a kötelező társadalombiztosításból finanszíroznánk? Vajon, ha csappan a kassza tartalma, vagy hirtelen sok ember kerül az ellátórendszerbe, ami most várható, hiszen idősödő társadalomban élünk, akkor melyik szolgáltatásokat fogja először kivenni az ellátásból a fenntartó? Ezen kívül, milyen felelős gondoskodás lenne az, az állam részéről, ahol emberek maradhatnak magukra a bajban? Ki fogja biztosítani az időseket, vagy a szegényebbeket, vagy a már betegeket? Ezen kívül ma Magyarországon az emberek nagy része nem olyan szinten tudatos az öngondoskodást illetően, hogy egy ilyen döntést rájuk lehetne bízni, hogy belépnek-e magánbiztosítóba a későbbi lehetséges betegségük gyógykezelésének a feltételit megalapozandó. Egészen egyszerűen megérthető és ésszerű lépéseket sem feltétlenül tesznek meg ma az emberek, amelyek nem kerülnek semmibe, de biztonságot jelentene és jelentős anyagi haszonnal járnának számukra. Ez személyes tapasztalatom!

3) Mi történik, ha minden marad így, ahogy most van. Az szerintem mindenkinek nyilvánvaló, hogy egy tarthatatlan állapothoz vezet. A jelenlegi egészségügyi ellátó rendszerben az egészségügyi dolgozók egyéni áldozatvállalása garantálja a javuló minőséget.

Legjobb öngondoskodás a gyermekvállalás

“A legjobb öngondoskodásnak a gyerekek vállalása és felnevelése tűnik, akik majd befizetők lesznek a TB alapokba, (ha kapnak munkát és megfelelő jövedelmet) és amellett a törvény szerint (ha maguktól nem is akarnának) tartásra kötelezhetők.”
Bizonyára nem ismeretlen Ön előtt, kedves Olvasó, hogy ma Magyarországon milyen a népesség eloszlás kor szerint, valamint, hogy mik a kilátások.
Nézze meg ezt a grafikont, amit a KSH honlapjáról másoltam ide. A kék a magyar férfiak, a narancssárga a magyar nők számát jelöli a vízszintes tengelyen jelölt lélekszám viszonylatában, korosztályonként (a számok az kort jelzik).

Látható a grafikon alján, hogy egyre kevesebb gyermek születik. Vajon, van megoldás a 20 éve, tendenciózusan meg nem született gyermekek „pótlására”?
Látható, hogy a jelenleg nyugdíjba vonuló „Ratkó-korszak gyermekei” vannak nagy számban jelen a társadalomban, aztán következnek a sorban az ő gyermekeik. Mégis miért van probléma a társadalombiztosítással, hiszen magas a keresőkorúak száma.

Nézzük a mai magyar valóságot:

25-58 éves korosztály, a valós keresőkorúak (25 évesen fejezi be a tanulmányait; 58 év a valós nyugdíjba-vonulási kor) 5,5 millió fő. Ebből:

inaktívak száma 1,9 millió fő

rokkantak száma 0,5 millió

közalkalmazottak száma 0,8 millió fő

(5,5-1,9-0,5-0,8=2,3)

eltartók száma 2,3 millió fő

Táppénz-szabályok

Tapasztalataim és megfigyeléseim szerint, ha valakinek nem elég a betegszabadság a gyógyuláshoz, akkor többnyire ott viszonylag hosszas gyógyulási folyamatoknak néz elébe a személy, gondolok itt egy műtét utáni lábadozásra, vagy hosszas kezelésekkel elérhető gyógyulásra.

2010-től változtak a táppénzfolyósítás szabályai. Nem csupán az, hogy a táppénz összege 70%-ról 60%-ra csökkent, hanem számos egyéb változás lépett életbe. Nézzük a részleteket.

Betegszabadság évente legfeljebb 15 munkanapra vehető igénybe, amiért a munkabér 70 százalékának megfelelő távolléti díj jár a dolgozónak. Ez az összeg, adó- és járulékköteles, igénybevételéhez pedig szükséges a kezelőorvos, vagy a kórház igazolása. A távolléti díj kifizetése teljes mértékben a munkaadót terheli.

Amennyiben a betegség ennél hosszabbra nyúlik, a 15. nap után már táppénz jár a dolgozónak, aminek mértéke a folyamatos munkaviszony időtartamától függ. Kedvezőbbek a feltételek, ha a dolgozó folyamatos munkában töltött ideje eléri a két évet, ekkor ugyanis a táppénz alapja a jövedelem 60 százaléka. A kifizetendő táppénz plafonjaként a minimálbér négyszerese vehető figyelembe, ami havi bruttó 294 000 Ft összeget jelenthet. Két évnél rövidebb, folyamatos munkaviszony esetében a táppénz nagysága már csupán a munkavállaló jövedelmének 50 százaléka lehet. A táppénz egyharmada ekkor is a munkáltatókat terheli, míg kétharmadát a társadalombiztosítás fizeti.

Baleseti táppénz annak a munkavállalónak jár, aki munkaviszonya alatt – vagy annak megszűnését követő legkésőbb három napon belül -, üzemi baleset következtében keresőképtelenné válik.

2010 januárjától az üzemi baleset fogalma is módosult: a munkába vagy onnan hazafelé menet közben szenvedett balesettel. A baleseti táppénz összege megegyezik a megelőző hónap egészségbiztosítási járulék-alapot jelentő jövedelmével, az úti balesethez kapcsolódó táppénz mértéke pedig a munkavállaló havi bérének 90 százalékát teszi ki.

A foglalkoztatásból kikerülő munkavállalók esetében gyakori táppénzigénylési forma a passzív táppénz, melyet a dolgozó a munkaviszony megszűnésekor vehet igénybe. Passzív táppénzként legfeljebb 30 naptári napot vehet igénybe. Ezzel együtt a szabályozás limitet húzott a passzív táppénz összegére is, melyet ez évtől a mindenkori minimálbér 150 százalékához kötött. Ennek alapján 2010-ben az igénybe vehető maximális összeg bruttó 3675 Ft/nap. A passzív táppénz után a munkáltatóknak továbbra sem kell fizetniük az egyharmadot, azt továbbra is a társadalombiztosítás finanszírozza.

Végezetül egy kis statisztikai adat, míg 1990-ben egy foglalkoztatott évente átlagosan 22 napot töltött táppénzen, az elmúlt pár évben pedig mindösszesen 9 napra csökkent. A legutóbbi KSH adatok szerint a hazai foglalkoztatottak összesen évente több mint 36 millió napot töltöttek táppénzen, és 8,6 millió napot betegszabadságon, melyhez 2009-ben 102,6 milliárd, illetve 49,3 milliárd forint kifizetés kapcsolódott.

Ebből is látszik, hogy a táppénzből meggyógyulni nem lehet. Ha segítséget szeretne, keressen meg!

Bíró Andrea

06302760935